VASS VIRÁG

író, újságíró, az Elle volt főszerkesztője

 

Tizenhét éves kora óta publikál, akkor indította a Képes Újságban Kisgeneráció címmel rovatát. A rendszerváltás idején külföldi tudósítók mellett tolmácsolt. Angolul, németül, oroszul és franciául beszél. A magyar változásokat a nemzetközi sajtó szemével bemutató riportjával – már a Külkereskedelmi Főiskola hallgatójaként – nyerte meg 1991-ben azt a jeligés pályázatot, amely egyszerre hozta meg számára a Magyar Nemzet, a Magyar Narancs és a Nők Lapja állásajánlatát. Ez utóbbinál előbb rovatvezetőként, majd főmunkatársként dolgozott. Huszonöt évesen az akkor legnagyobb példányszámban fogyó hetilap főszerkesztő-helyettese lett.
2000-ben elnyerte a Magyar Újságíró Szövetség legjobb 35 évnél fiatalabb újságíróknak járó díját.
2001-ben alapító-főszerkesztőként indította útjára a negyven országban megjelenő Elle magazin magyarországi kiadását, amelyet kilenc éven át szerkesztett, majd elfogadta az Ulpius-ház szerződését, és visszatért régi szenvedélyéhez, az íráshoz.
Első regénye, a Vulévu 2009. októberében jelent meg, az Ulpius-ház Könyvkiadó addigi leggyorsabban fogyó első regénye lett. Azóta hét bestsellert írt, legújabb regénye 2015 őszén jelent meg.

© 2020 The Independent Media Group

  • Facebook - Grey Circle